Miért lettem Fordulópontok- és életrend mentor? - II.rész

/folytatás/
Az összetöretés jelei 2003-tól mutatkoztak, 2007-2008-ban csúcsosodtak és a 2010-2012. években már arccal a padlón feküdtem /képletesen/. Ekkor, 2012 novemberében találtam ki, hogy írok egy könyvet, Fordulópontok címmel. Nem a saját történetemet akartam megírni. Azt szerettem volna bemutatni, hogy a benne szereplő interjúalanyok, akiknek a szakmája révén hasonló huzalozásúvá vált az agya, mint nekem, milyen döntéseket hoztak és azoknak milyen következményei lettek; pályán maradtak-e vagy pályát váltottak; és azzal együtt, hogy kívülről sikeresnek tűnnek, belül is annak érzik-e magukat?
Hiszen kívülről én is sikeresnek tűntem.
37 éves koromban (!) ott álltam a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság bírói kinevezésének kapujában, ami az addigi életem egyik álma volt, és amelyért 24 éven át töretlenül küzdöttem, ha esett, ha fújt, ha sütött a nap, ha hasmenésem volt egy vizsgán, ha hánytam a stressztől, ha boldogan tanultam és tapasztaltam.
Már 4 hónapja készítettem az interjúkat és dolgoztam a kéziraton mindenféle ilyen jellegű tudás és tapasztalat nélkül, amikor 2013 elején felkértem szerzőtársnak korábbi életvezetési tanácsadómat, akit a Jóisten arra a kivételes szolgálatra (is) használt 2011-ben, hogy...
hogy..., hogy..., hogy...
...ne hajtsak a vonat alá.
Azon az ominózus szegedi coachingon is végig zokogtam, és ekkor Csilla azt mondta: "Edit, a te állapotod túlnyúlik a coaching keretein, a te szervezetedben valami nem termelődik, vagy túltermelődik, kérlek, menj el orvoshoz."
Elmentem. Túléltem. És te most e sorokat olvashatod.
Marcsó Csilla kivételes szorgalmú és tehetségű szakember, és barát, elfogadta a felkérést, és az egyetlen személlyé vált, aki támogatott ennek a könyvnek a megírásában, majd mindenét, idejét, energiáját, tudását, kedvességét, pénzét adta, hogy megjelenhessen. Mivel magánkiadásban terveztük kiadni, készítettünk egy várható költségvetést 2.000 példány megjelentetésére abban a minőségben, ahogyan mi elképzeltük, ami 2,4-3 millió forintra rúgott akkoriban. Csillának rendelkezésére állt a szükséges összeg fele, nekem nem volt egy vasam sem.
Hiszen ekkoriban a gyermektartáson felül kölcsönökből éltem, a 2 gyermekemmel. És Csillán kívül mindenki, de mindenki azt mondta a környezetemben, hogy "Edit, ezt nem teheted meg, hogy nem keresel pénzt, el kell tartanod a 2 gyermekedet!". És tényleg így volt. Csakhogy senki nem tudta, milyen állapotban vagyok, és hogy még a szememet nyitva tartani vagy lélegzetet venni is nehéz. Amikor viszont ezen a könyvön dolgoztam, melegséget éreztem a szívem körül. Azt éreztem, hogy az akkoriban készített 22 interjú folyamatos hallgatása és legépelése (és hát nem voltam egy gyors- és gépíró..) olyan sokat ad nekem, hogy mindig egy újabb napig képes vagyok folytatni az életet. És ez így ment napról napra, hétről hétre, 1,5 évig. Nem csak a keserves mindennapi megélhetési küszködésre tekintettem, hanem láttam magam előtt ezt a könyvet megjelenni, sikeressé válni, és a mai napig látom, hogy a III. kötetbe tervezett, Csillával egymással készítendő interjúnk (mert végül majd a magunk válaszait is közreadjuk) alapján
film is készül
az életemből, Istennek az életemben végzett csodálatos helyreállító munkájáról - bár akkoriban erről még mit sem tudtam.
Csak nekem több, mint 3.000 munkaórám van ebben a könyvben. Már mindennel elkészültünk, amikor az egyik interjúalany azt kérte, hogy az életének azt a fájdalmas részét, amely több családtagját érintette, és ami most az érintetteket újra felkavarhatná, mégsem szeretné, ha megőriznénk írásban a jelennek és az utókornak. Hozzájárult, hogy elmondhassuk író-olvasó találkozókon, beszélgetésekben, de ne írjuk le. Ezért ezt a fájdalmas emlékezésről szóló részt egy mondatra rövidítettük le, és ettől a résztől a teljes kéziratot át kellett tördelni. Áttördeltük. És már pusztán csak annyi volt hátra, hogy megnyomjuk az Enter-t és nyomdába küldjük. És még mindig nem volt pénzem. (Sőt, pár hónappal később, kikapcsolták az otthonunkban a meleg vizet.) A két kisgyermekem 11 és 10 éves volt akkor. Nem mertem már több kölcsönt elfogadni, sőt, még kérni is meg kellett tanulnom, és az anyagi helyzetünket nem mondtam el senkinek, annyira szégyelltem.
Édesapám korábbi szavai csengtek a fülemben:
"Editkém, most nem teheted meg, hogy a szenvedélyednek élj! Nem teheted meg, hogy azzal foglalkozz, mitől melegszik a szíved körül."
Igaza volt. Én mégis ezt tettem. Karakterről karakterre gépeltem. Szerkesztettem. A leírt nyers szöveget ollóval szétvagdostam, és a papírcsíkokat a nappalimban, a földön kiteregetve ahhoz a kérdéshez párosítottam, amelyre a válasz volt. Aztán egységes szöveget írtam belőle, megtartva az az adott interjúalany stílusát. Csillával pályázatot írtunk a Magyar Tudományos Akadémiánál a könyv megjelenésének anyagi támogatására - elutasították a pályázatunkat. Ajánlások beszerzése. Lektorálás. Ki tudja, még mik.
Csilla hite bennem, és abban, amiben én is hittem, hogy értéket teremtünk, nagyon sokat segített.
Én ez alatt a 1,5 év alatt... gyógyultam.
2014 februárjára heroikus munka állt mögöttünk. Csilla volt az egyetlen bátorítóm. Még a gyerekeim is azt mondták: "Anyu, ebben a családban mindenki tud pénzt teremteni, még a nyugdíjas nagyszülők is adnak nekünk, csak te nem vagy képes erre!".
Fiatal voltam, a testem egészséges volt. Volt egy irigyelt szakmám. És amíg praktizáltam, kiváló ügyvéd voltam. Budapesten éltem. Mi volt a baj mégis? Miért torpantam meg, és utasítottam vissza a fővárosi bírósági kinevezést 4 évvel korábban, 2010-ben? Miért veszítettem el a házunkat a svájci frankos hitel és a rossz pénzkezelési szokások csapdájában, szintén 2010-ben? Miért nem tudtam megmenteni a házasságunkat és váltunk el 2007-ben? Miért haltam bele a döntéseimbe és azok következményeibe?
A környezetem egy csomó információ hiányában (amiket a szégyen és a bűntudat miatt magamban hordoztam), bizonyára döbbenten nézte az ámokfutásomat.
Olyan hálás vagyok, hogy kibírták, és nem vették el tőlem a gyerekeimet.
Vagyis hát, de igen. Én veszítettem el.
A helyemet az életükben.
/befejezés következik/